TIBORC PANASZA
KATONA JÓZSEF: OR BÁN C. DRÁMÁJÁBÓL
(Mai magyarra „fordította”: Nagy Bandó András)
Or bán?
Ő balgamódra tartja gyülevész
csordáit! éppenséggel mintha minden
hajszála egy őrzőt kívánna; sok
felcsútit, olykor azt hinné az ember,
hogy tán jeges whiskyt iszik, úgy körül
van véve a léhűtőkkel. Míg mások egy
hűtőrészletet alig tudnak csekken fizetni,
ő stadiont épít lelkesen, falusi budik
és klozetok mellett, oda, hol született,
nekünk meg rongyrázó lakodalom vagy
keresztelő a részünk, az ország javából
bőséggel juttat apánk-apósunk, köszi!,
szívünk dobog, ha zsebre vágjuk Keszthely
önkormányzatát, s ha kimondhatjuk,
lőn világosság a Balaton fővárosában,
és ha lőn, akkor ott mi vagyunk az illetékesek,
az sem zavar, ha miattunk nő a feszültség,
ráadásul kikötőt veszünk, hogy asszonyom,
a Ráhel saját pénzünkből legyen még okosabb,
és továbbtanulhasson, ott fönn, az Alpok csúcsain.
Ha pedig mindezért bántanak minket,
lerázzuk magunkról szavaikat, mint kutya a vizet.
Vastag bőrt növesztettünk képünkre,
lepattog róla minden, akár apánk-apósunk
dölyfös képéről, ha Mészáros Lőrinc
disznólkodása kerül szóba, vagy az
elfelejtett milliárdja. És szívünk dobog,
ha egy ellenzéki az utcán előnkbe bukkanik,
mivelhogy a korrupció mindjárt eszünkbe jut,
mert eszünkbe juttatja, egyébként pedig
ki nem szarja le, én igen, az biztos, mert benősültem,
nem, nem csak Or bán családjába, több ez
annál: ő nem csak apósom, de keresztapám
is lett, ahogy annyi sok jó meráninak,
felcsútinak, és ki tudja, milyen városok
és falvak talpnyalóinak, mindazoknak,
akik tíz- és százmilliókért cserébe odadobták
hajdan volt, vagy talán sosemvolt emberségüket,
hogy mindenkinél szebb lovon ficánkolódjanak,
ma szürke, holnap egy fakó, és fácánok
ezreire vadászhassanak, milliókat herdálva,
és hogy kezükben vagy hátukon drága táskákkal
feszíthessenek, ingatlanokkal üzleteljenek,
milliókkal duzzasztva kitömött zsebeiket,
a nép meg, az istenadta nép birkamód bámul,
és csodál bennünket, sőt még békemenetben is
értünk koptatja túlhordott cipőjét, mellettünk
tüntet, mert csak azt hallja keresztapám-apósom
buzdításából, hogy a nemzet, meg a haza,
meg a nép, meg hogy nem leszünk gyarmat,
és hogy rezsit csökkentünk, ráadásul, hogy
Magyarország jobban teljesít, és átnéz a fölött,
hogy mi folyik mögöttesen, és mert bevette
a maszlagot, azt sem bánja, hogy porontyait
kell befogni, ha veszni éhen nem kívánkoznak,
mi meg csak kaszinózunk, játszunk,
közbeszerzéseket nyúlunk le, és zabálunk szüntelen,
úgy, mintha mindenik tagocska bennünk
egy-egy gyomorral volna áldva: nékik meg
kéményeikről elpusztulnak a gólyák, mivel
maguk emésztik el a hulladékot is.
Szép földjeikből vadászni berkeket csinálunk,
ahová nekik belépni nem szabad.
S ha egy beteg feleség, vagy egy szegény
himlős gyerek megkívánván, lesújtanak
egy rossz galambfiat, tüstént lecsapnak,
ha meg a petrezselyem zöldje csak egyszer is
nyugta nélkül kerül egy vén kofa kezéből
egy kisnyugdíjas nejlon szatyrába, tüstént
lecsap a NAV, mert valamit föl kell mutatni,
ha már a milliárdos csalók nyomát, keresztapánk
jóváhagyásával még bottal sem üthetik,
mert itt, aki száz meg százmilliót rabol,
bírája és becsmérlője lészen annak, akit a
szükség garast rabolni kényszerített.
Hát így állunk, népem, nemzetem, és
ezek után sem sül le a bőr a képünkről,
a képemről, mi több, keresztapánk
családbarát támogatását élvezzük továbbra is,
ezentúl is, és magasról szarunk mindazokra,
akiknek ez nem tetszik, mert, ahogy a híres
buzizó Kerényi mondotta volt: „Most mi jövünk!”
Isten, áldj meg minket, jókedvvel, bőséggel,
a többiek pedig, ahogy öt sorral föntebb mondottam volt…