A Szamárfül kiadó webáruháza

Nagy Bandó András írásai, regényei, versei kicsiknek és nagyoknak. Dedikált könyvek megrendelhetőek!

 

Mivel névre szóló dedikációval ellátott könyveket küldünk, csak banki utalás után indítjuk útnak a megrendelt könyveket. További információk…

Belföldre 15.000 Ft alatti értékű megrendelés esetén 950 Ft. a szállítási költség. 15.000 Ft fölött mi fizetjük a szállítást.

Kosár

A kosár üres.

Fórum

A SOSEMVOLT TOSCANÁRÓL A SAJTÓ

 

A Sosemvolt Toscana egyszerre gyönyörűséges családregény, és egy napfényes itáliai tájegység rajzát adó útleírás. Élet és halál kérdéseit feszegető, gondolkodásra késztető olvasmány. Tanítás, útmutatás: hogyan fogadhatjuk el az elfogadhatatlant, hogyan múlhatunk el ebből a világból méltósággal, emberi tartással. Szathmári Gabriella, Képes Újság

 

Hatalmas vállalkozás ez, tudja jól a szerző is, de végigolvasva művét kijelenthetjük, hogy sikerült megbirkóznia a feladattal. Szerkezetét és mondandóját tekintve több csavar is van benne. Nagy Bandó megrendítő könyve nem keserves haldoklást mutat be, hanem felemelő búcsúzást, mely egy új élet érkezéséig tart. Borzák Tibor, Szabad Föld

 

Kedves Bandó, mit műveltél már megint? Miféle erő íratja veled egyre-másra a téged nem, vagy csak felületesen, kabarettistaként ismerőket meglepő, sőt megrendítő remekléseidet? András könyve, András II. könyve, 333 haiku, hogy csak az engem legmélyebben megérintőket említsem, oly író képét vetíti az olvasó elméjébe, aki rég túljutott a humor kizárólagos művelésén (bár azt is mindig komolyan vette), s hosszú ideje az emberlét legfontosabb témáin töprengve alkotja meg új és újabb munkáit. És íme, az első regény, a már címével is különös érzést keltő Sosemvolt Toscana.

Sokféle mércém van olvasmányaim megítélésére. A legritkábban alkalmazhatónak az szolgál, amelyben fiziológiás elváltozásokat észlelek magamon: bőrömön borzongás fut át, könnyeim önállósodva peregni kezdenek, és egyik jelzést sem érzem röstellnivalónak. Nagy Bandó könyve ezt a mércefajtát hívta elő bennem és nemcsak a döbbenetes emberi dráma, a szélsőséges érzelmi állapotok mélyen empatikus megjelenítésének írói bravúrja, a költőien szép mondatok, leírások, a fokozatosan eltűnő élet ezer apró, felnagyuló értékének megmutatása töltött el az oly ritkán megélhető olvasói ámulattal. Az irodalmi eszközök alkalmazása, az idővel való „sosemvolt” játék, a regény lazábbnak tetsző elemeivel való okos és bátor gazdálkodás, beépítésük a mondanivaló fősodrába éppígy lenyűgözött. Kedves Bandó, tovább, tovább! Füzesi István, Színes RTV

 

Kedves András!

Úgy olvastam el a könyved, hogy a három idősíkot külön-külön, aztán ezek elemei összerakódtak bennem. Előbb az első hat napot (Isten is hat nap alatt teremtette a világot…), ami visszautazás a múltba. Aztán a 90 napból maradt 84 napból azt a néhányat, ami a jelen, a fizikai haldoklás, és pedig a legkíméletlenebb, a leépülés, amelyet tiszta tudattal él végig Bódog. A végére hagytam a Toscanát, ami csodálatosan szép. Olyan ellensúlyozása ez a szenvedésnek, amelyben az a legszomorúbb, sosem juthatott el oda éppen a váratlan (?) halál miatt. A befejezés felemelő, hősies halál, az életért való küzdelem felemelkedése egyenes megtestesülésben, a csecsemőben. Szorongva jártam végig a halál-stációkat, amikor Bódog ismerkedik azzal, ami rá vár. Szíven ütött és megrázott Viktória „története”, akinek helyettem is kezet csókoltál. A szegedi (?) látogatás a temetőben, a „leltár”, az orvos „beszámolója”, mind antológikus momentumok, ha világnyelven írtad volna, valószínűleg díjaznák. Az asszony figurája is döbbenetes, arra gondoltam, hogy ez a regény szinte „kézikönyv a halálhoz” (vagy az élethez?). Lídia is igazi „anya-szerető-nő”. Mindehhez hozzá sorolhatnám Bódog élet (és evés) szeretetét, a sok tudományos alátámasztást, összességében egy hiteles „emberi kálváriát a megfeszítésig”, és az unokában való feltámadásig. Könnyeztem, ahol kellett, és a „fejezetek” befejezései kis gyöngyszemekké, portrékká tették az illető eseménysorozatot. Köszönöm, és készülök az újabb elolvasására, ezúttal a vágás technikád szerint.

Mivel korban (62) közel járok a Bódog korához, külön megköszönöm, hogy személy szerint nekem amolyan Dante vezetőjeként hatott, bár én az emberélet útjának nem a felénél járok, hanem a vége felé közeledek. Baráti öleléssel: Oberten János, író, Temesvár

 

OLVASÓK  LEVELEI A TOSCANA REGÉNYEKRŐL

 

Kedves András! Kitűnő a könyved, sőt több mint kitűnő: lélekbe markoló, megrázó és felemelő. Nyelvészek kivernék a fenekemet, ha azt állítanám, hogy összefüggés van a hasonlóan kezdődő „humorista” és „humanista” szavak között. Mert etimológiailag nincsen. És mégis van! Az igazi nagy humoristák – humanisták is. És mit érne a humanista, akinek nem volna humora, vagy legalább humorérzéke. Benned egyesül a kettő. Szívből jövő gratulációk a Sosemvolt Toscanához, - köszöntelek érte, a feleségem nevében is, baráti kézszorítással, Méray Tibor, Párizs

 

Szép és szomorú történetet írtál meg, ráadásul gyönyörűen! Aligha mondok újat vele: a Sosemvolt Toscanát ezrek fogják az ágyuk melletti könyvespolcon tartani, bibliaként. Jancsó Miklós

 

Kedves András, szeretettel és megrendüléssel olvastam a „Sosemvolt Toscana”-t, hiszen nekem is nagy „témám” a halál, mint tudod, a „Ne féljetek”-ben. Különlegesen érdekes az „életes” beszövés, a fantáziával betoldott Toscanáról – az örök élet lüktetése, az ellentét. A regénynek két csúcspontja van (számomra), a négyéves haldoklás története és Viktória… És persze a ez egész. Az út, a leépülés, a tehetetlenség és mégis valamifajta győzelem… hogy akkor történik meg a halál, amikor ő akarja.

Tudod, én hiszem és tudom a matérián túli életet, az Én továbbélését a szellemi szférában. Ezért nekem bizonyos fokig a halál nem végleges. Te egy lezárt tragikumot ábrázolsz, s azt hitelesen. Szívből kívánom, hogy választott sorsod teljesedjen ki továbbra is – és ne add fel a nem-dogma szerinti Isten faggatását! Szeretettel üdvözöllek: Jókai Anna

2008. szeptember 15.

 

Kedves András,

köszönöm a Vár rád Toscaná-t, megrázó olvasmány, méltó az előzményhez. A „meghalás” lenyomatának kiváló ábrázolása, a s egy Isten-nélküli, furcsa mód, mégis „istenes”, szeretetteljes gondolkodás rajzolódik ki belőle. Az új életek: a remény… Örülök a sikereidnek, annak, hogy ilyen mélységben megtaláltad magad… Szeretettel gratulálok!

Kegyelem-teli húsvétot, Jókai Anna  

 

Kedves András! Katona Tamásné Juli születésnapján ismerkedtünk össze, néhány éve Pécsett. Akkor még Hidason, Baranyában, ma már Tiszanánán, a Tisza-tó mellett szolgálok, mint református lelkész. Karácsonyra a hittanos gyerekektől mindkét évben, mióta itt vagyok, könyvet kaptam. Először a Madarak tolláról-t, majd a Fából vasparipát. Hittanórán is olvastunk belőlük. Sokat beszélek a nánai barátaimnak Rólad, szellemedről, gondolataidról. Most megkaptam születésnapomra kedvesemtől a Sosemvolt Toscanát. Annyira felkavart, hogy legszívesebben vasárnaponként ezt olvasnám fel prédikáció helyett. Ott vagy Weöres Sándor és Hamvas Béla mellett az éjjeli szekrényen! Isten éltessen, lelkesítsen az emberi kor végső határáig! Kovács Csaba, református lelkész, Tiszanána

 

Kedves András!

Elolvastam a könyved, és bevallom, volt, amikor abba kellett hagynom, hogy egy kicsit megemésszem a leírtakat és kifújjam magam.

Megrázó és felemelő, gyönyörű és szomorú, elgondolkodtató és tanulságos. Bizony, sokszor nem tudunk szelektálni, hogy mi a fontos és mi nem… ez a könyv segít. Mindenkinek el kellene olvasni, hogy másként, értékesebben éljen. Azt hiszem, mostantól egy kicsit én is másként fogok élni… Köszönöm! Besenyei Péter, műrepülő világbajnok

 

Néhány napja  - Debrecen főterén - volt szíves dedikálni két könyvét (Sosemvolt Toscana; Vár rád Toscana). Döbbenetesen szép írások. Önnek nem csupán talentuma, hanem komoly élettapasztalata is lehet: szerintem, ha ez a kettő együtt beépül a személyiségbe, akkor tud valaki ilyen nagy műveket alkotni. Kérésem: én szeretnék utánvéttel megrendelni mind a két kötetből 5-5 példányt. (10 ezer kötetes könyvtáram van, nemcsak vásárolom, olvastam is mindahányat, és a két Toscana bekerült a 10 legjobb könyv polcára!)

(2 nap múlva): Te nem tudhatod, hogy én 72 éves vagyok. Talán azt sem, hogy humán anatómus vagyok. Oktató, kutató. Azt meg végképpen nem, hogy én – főleg Édesapám, aki református teológus professzor volt Debrecenben – hatására én is kálvinista vagyok, de inkább adyendrés értelemben, és nem, mint bigott. Így hát amennyire egy gyarló ember tisztában lehet az életével, én is tisztában vagyok. Most minden OK, tanítok, kutatok (= ízületi, porc), de nem tudjuk, mi jön holnap. Így hát ne aprózzuk. Most fedeztelek fel, élmény volt, kérem a többi élményt. Módis László M.D., Ph.D., D.Sc.  Professor Emeritus, Debrecen

Szívbemarkoló, megrázó, a legmegrendítőbb „útikönyv” (ne értsd félre!), amit valaha olvastam. Számomra ez a Sosemvolt Toscana. Illetve ennél jóval több. Ritka, hogy egy regényben ennyi érzelem és indulat megfogalmazódjék. Szívet melengető az a gondoskodás, amellyel „többgenerációs” szereplőidet körbeveszed. Azokat az embereket, akik a „nagy család”-odhoz tartoznak. Úgy gondolom, ez egy olyan regény, amelyet nem lehet „csak úgy” elolvasni. MINDEN MONDAT JELENTŐSÉGGEL ÉS JELENTÉSSEL BÍR. Nem lehet átsiklani egyik felett sem. Gratulálok, s ha egyszer magaddal vinnél, mint útitársat a sienai paradicsomba, hálás lennék a sorsnak. Ha esetleg mégsem, akkor tudni fogom, hogy melyik könyvet vigyem magammal… a regény elolvasása után (és közben) nem csak az allergiától volt könnyes a szemem… Gruber László tanár, Bonyhád

 

Tudd meg: a Sosemvolt Toscana szerzőjeként sem voltál más, mint egy clown, aki azt játszotta: mi, emberek szabadok vagyunk. Pedig nem vagyunk azok. De egyszerűen nem lehet mást játszani. Írtam egy haikut helyetted: Ha csak a Vezúv / lejtőin építhetnék / várost? Megtenném. Gyüre Ágnes, Budapest

 

Könyved olvasását már a hét elején befejeztem, de mint afféle fontos olvasmányélményen, még gondolkodnom kellett rajta. Egyszóval: a könyv remek! Néhol megríkatott, máshol mosolygásra késztetett a sorok közt megbúvó szomorú humor. A szerkezete tökéletes, a kontraszt a halálos ágy és Toscana között csodás ötlet volt. És hányféle aspektusa van az olvasó számára! Megrázott és elgondolkodtatott, mint gyermeket, mint anyát, mint feleséget. Ez a könyv, túl azon, hogy az utóbbi időben általam olvasott könyvek legjobbika volt, mementó is a közelmúltban elhunyt barátaimnak, Katona Tamásnak (a „róla” szóló sorok igazán szívet tépőek, de csodaszépek), és Fekete Gabinak. Köszönöm, hogy megírtad, köszönöm, hogy olvashattam! Szeretettel csókollak: Bartos Ildi, Pécs

 

Megborzongatott a regényed, szó szerint bőr-borsóztató. Szili Katalin, Pécs

 

Bandó, Te tényleg nagyon tudsz! Érezni, beleélni, átélni, majd mindezt úgy kommunikálni – a hihetetlen tárgyi tudásod mellett –, hogy az olvasó számára nincs menekvés. Szőnyi Liza, Lovas

 

Drága Bandóm, Barátom, Testvérem! Hát nem igazán tudok mit mondani, most kapcsoltam ki a CD lejátszót és csak bőgök, bőgök. De Te megmondtad előre! Először is KÖSZÖNÖM. KÖSZÖNÖM. KÖSZÖNÖM. Mondd, honnan van Benned ennyi érzés? Nemcsak bölcsebb, de gazdagabb lettem a könyv által, az biztos. Olyan mély érzések kavarognak bennem, hogy most még biztos nem fogok tudni mindent elmondani, amit szeretnék. Kell egy pár nap. Az egyik legmegdöbbentőbb pillanat számomra, mikor Bódi azt írja az üzenő füzetbe: Átéltem valamit, amit csak a kivételes, rendkívüli helyzetbe kerülők élhetnek át. A halálélményt. IGEN, RÁM MOSOLYGOTT A HALÁL! Muzsay Ági és Dusán

 

Köszönöm, hogy megírta a Sosemvolt Toscana-t és a Vár rád Toscana című könyveket. Sorai a lelkemig hatoltak. Miközben a sorait „ízlelgettem” (egy-egy gondolaton hosszasan elidőzve) nem tagadom, számtalanszor fulladt az olvasás, zokogásba. Köszönöm a választékos magyar nyelvet, a tudás bővítését és azt, hogy megelevenítette Radnóti, József Attila, Somlyó György vagy épp Szókratész egy-egy gondolatát az életút és az utazás során. A sorokba foglalt gondolatok által gazdagabbá lettem, melyet ezúton is köszönök. U.I.: A végén, a CD zseniális gondolat!  Császár Andrea

 

Toscana valóban elvarázsolt hely, mely a múltkor magával ragadott a Sosemvolt…-ban. Őszintén, el sem tudtam képzelni, hogyan lehet folytatni egy lezárt regényt, egy bevégzett életet. Bravúrosan megoldottad! Én a CD meghallgatásával hangolódtam rá a regényre.

Nagyon őszinte, igaz, letisztult a két pont, a születés és a halál közt vívódó lélek felkészülése. Szerintem sokkal inkább nekem szóltak a gondolataid, jobban megérintettek, mint egy ifjú unokát. Az életösztön, a napért, óráért esdeklő beteg, és a bátor felkészülés a halálra, s az az út, melyet megjelenít a könyv az igazán dicséretes. Thoroczkay Luci, Budapest

 

Most igazán nehéz megszólalnom, szerettem volna erős lenni a könyv olvasása közben, de nem sikerült. Úgy volt, hogy 8-án jövök haza, de mióta tudtam, hogy elküldted a könyvet, igazán nem volt nyugtom. Most már mondhatom, örülök a sorsnak, hogy megadta a Veled való találkozást. Ne haragudj, nem találom a szavakat, annak ellenére, hogy sok mondanivalóm lenne. Bodor Zsófi, Kám

 

Döbbenetes élmény volt egy humoristától, annak ellenére, hogy mint humorista is megkaptad tőlem a nagyra becsült EMBER jelzőt. Volt olyan rész, ahol nem tudtam letenni a könyvet, de éreztem, ha tovább olvasom, megszakad a szívem. Azt írja az én sosem látott barátom, Lin Yu Tang „A bölcs mosoly” c. könyvében, hogy a rossz könyvet is érdemes elolvasni, ha legalább egy mondat van benne, ami neked szól. A világról alkotott véleményemet te fogalmazod meg a legpontosabban.

………………………………………………………………………

Vannak könyvek – elismert „nagy” emberektől, íróktól – amikben nem volt nekem írva egyetlen mondat sem. Érdekes módon ilyen volt a Kertész Imre Sorstalansága is. Talán egy fél mondat... Nobel díjat kapott. Mióta befejeztem a Sosemvolt Toscanát – és azóta is – úgy gondolom, maradandóbbat alkottál, ezért nálam felkerült a könyved  a nagyra becsültek közzé (Thomas Mann: József és testvérei, Lin Yu Tang: A bölcs mosoly aztán még Márai, Szabó Magda stb.) Köszönöm neked ezt az élményt.

Azt szoktam mondani, írhatnék én is, de már nincs értelme. Mindent leírtak már, ami nekem fontos, csak meg kell keresni a saját gondolataimat a mások műveiben. Most úgy néz ki, hogy a világról alkotott véleményemet te fogalmazod meg a legpontosabban.

Halászléfőző verseny, kolbásztöltő fesztivál, mangalica fesztivál… Egy kiló mangalica kolbász, vagy egy könyv? Melyik okoz maradandóbb élményt?

De nem véletlenül voltam ott, bár nem is tudtam az egészről. A villamoson utaztam, amikor láttam a kirakodást, de mentem tovább. Aztán jött a telefon a barátnőmtől, hogy meg van a szövettani eredmény, áttételes rákos. Nem tudtam hazamenni. Mi lesz ezután? Mit mondok majd neki a betegágynál? Nem lesz semmi baj, vagy őszintén sírva boruljak a vállára? Nincsenek véletlenek. Megvettem a Vár rád Toscanát és olvastam benne a választ: csak őszintén. De a 2. könyvről legközelebb, mert még van hátra vagy 30 oldal és a CD.

Köszönettel és szeretettel: Kozmáné Magdi Debrecenből

 

Tisztelt Művész Úr!

A Sosemvolt Toscana és a Vár rád Toscana című műveit az Önnel való személyes találkozással együtt a sors rendelte utamba. Ebben semmilyen fennkölt hangzást ne képzeljen bele, ha személyesen hallaná a hangom, hangsúlyom biztos kihallaná belőle, hogy ez számomra teljesen természetes és elfogadott megjegyzés lenne, mindenféle rácsodálkozás nélkül. Az én életemben ez már számomra teljesen normális dolognak számít.

Tavaly, egy év szenvedés után elvesztettem Édesanyámat, életem legfontosabb és legjobb barátját, lelki társát. Azóta megszállottan keresem a válaszokat a kérdéseimre ezen helyzetben és ezen helyzet kialakulásáért. Szerettem volna tudni, Édesanyám mit élt át, hogy élte meg ezt az időszakot. Rengeteg könyvet olvastam és olvasok a mai napig is ezen okból kifolyólag, de őszintén mondhatom Önnek, hogy az Ön fent említett regényeit elolvasva találtam meg a kérdéseimre azokat a válaszokat, mely – amennyire ebben az esetben lehetséges – megnyugvást, megbékélést nyújtanak számomra.

Halála előtt pár nappal egyetlen egy mondat volt, amit magáról mondott: „Összességében szép életem volt.” És itt hagyott minket kétségek és kérdések közepette. Amíg az Ön műveit nem olvastam, rengeteg álmatlan éjszakám volt, próbáltam a gondolataimat, érzéseimet, Édesanyám helyzetét elemezni, megérteni, és mint egy puzzle-t összerakni. Sikertelenül.

Ezt a puzzle-t az Ön segítségével sikerült összerakni és helyére kerültek azok a darabok is, amikről már azt hittem, sosem fognak. KÖSZÖNÖM, szívből köszönöm és hálás vagyok azért, hogy Ön bármilyen indíttatásból, ihletből merítve is, de megírta ezeket a könyveket.

Örök tisztelettel: Veréczi Csinszka, Székesfehérvár

 

Kedves András!

Elolvastam mindkét könyved (Sosemvolt... Vár rád...) és meghallgattam a cd-t is. Kérted, hogy írjam meg a véleményem, ezért születik ez a levél.

Be kell valljam, én eddig az előadói oldalad, a humoristát ismertem, itt-ott lapokban megjelent rövid írásaid olvastam, közéleti tevékenységed, véleményed volt szimpatikus, azt éreztem, hogy "egy húron pendülünk". Mint írót, ebből a két kötetből ismertelek meg, és elbűvöltél.

Nagyon szép nyelven, irodalmi, szépírói stílusban megfogalmazott családtörténet bontakozott ki előttem. Különösen a toszkán levelek ragadtak magukkal, mintha magam is ott sétáltam volna a dombokon, a meredek kis utcákon, láttam (mert érzékletesen láttattad) a képeket, éreztem az illatokat és ízeket. Üdítő volt, ahogy megidézted a dédszülők, nagyszülők ízes beszédét, ezek a részletek különleges színfoltjai lettek a nagy egésznek. Egyedül a húsvéti látogatás, annak a vacsorának a leírása ejtett zavarba. Nem tudom pontosan megfogalmazni, hogy miért, de ha úgy tekintem, hogy az egyes fejezetek, mint különféle színű/árnyalatú mozaikok adják ki az összképet, akkor számomra ez a mozaikdarab valamiért kirí a többi közül. De ez csak egy érzet, és meg ne neheztelj rám emiatt. 

Nehéz témát dolgoztál föl, ezért azt gondolom, nem is szabad ezeket a könyveket akárkinek a kezébe adni. Kell ezekhez már egy jó nagy adag élettapasztalat, kellenek a több évtizedes ráncok az arcon és a lelken is, hogy megfelelően értékelni tudja az olvasó a lényeget. Én épp jó időben találkoztam ezzel a két kötettel. Fiatalon az embert nem igazán foglalkoztatja a múlt, kevéssé törődik a felmenőkkel, az általuk ránk hagyományozott örökséggel. Csak amikor már túl vagyunk az életünk delén, amikor már a gyerekeink is felnőttek, és amikor megérjük az unokák születését, akkor érzünk rá a generációk egymásra épülésének jelentőségére. Nem pontos az idézet, de "ahogy fogy, fogy a jövendő, úgy lesz egyre drágább a múlt" - erre gondolok, és ezt olvastam ki a könyveidből is. Azt, hogy az életben a legfontosabbak az emberi kapcsolatok, s hogy az a legnagyszerűbb életfeladat, ha ezekben a kapcsolatokban a tisztesség, a másik megbecsülése és a jó szándék dominál. Manapság nagyon divatos a "szeretet" hangoztatása, a mindenek feletti szereteté. Én kevesebbel is beérném: toleranciával, empátiával és az ártó szándék mellőzésével.

Mélyen megérintett, ahogy Bódog szépen csokorba szedi mindazt, amit születendő unokájára kíván örökíteni. Voltak gondolatok, amik párjukra leltek bennem, voltak, amikre rácsodálkoztam, hogy ... hát tényleg!, és voltak, amik szó szerint szívbe markoltak. Az élet szépsége, az egészség értéke fordított arányban nő az elfogyó idővel. A halál gondolata, az elmúlás feldolgozása, vagy inkább az erre való felkészülés is napi szinten épül be a tudatunkba az ötödik X után. Ez az általános, és ennek mond ellent az én tapasztalatom. Én kisgyerekként féltem nagyon a halált. Óvodás, kisiskolás koromban szüleim hittanra járattak, és én nagyon is el tudtam képzelni a poklot és a tisztítótüzet. Rettegtem. Aztán sokat kérdezgettem a keresztényüldözésről is, és emlékszem, amint próbáltam gyermekagyammal eldönteni: vajon én megtagadnám-e Jézust, hogy elkerüljem a kereszthalált, vagy inkább állnék a keresztre feszítés elébe azért, hogy elkerüljem a pokol tüzét. Miért kell egy kisgyereknek ilyen gondolatokkal küzdenie?! (Ezért aztán elég messze kerültem a keresztény vallástól, bár Isten-hívőnek vallom magam.) Később, kamasz koromban a halálfélelmem okán még az is felötlött bennem, hogy a születéssel tulajdonképpen halálra is ítélem a saját gyermekem, talán inkább nem is kéne szülnöm soha!

És pont a második szülésem, a kisfiam születése oldotta fel bennem a halálfélelmet! Akkor (és csak akkor!) volt egy testen kívüli élményem, ami gyökeresen megváltoztatta az elmúláshoz való viszonyom. Akkor voltam 23 éves, ma 58 vagyok, és a közte lévő 35 évem abban a nyugodt tudatban telt, hogy a Halál csak egy fordulópont, egy ajtó, amin át kell lépni, amin túl van még folytatás... Ezt nem hitte Bódog, valószínűleg András, te sem... Ha nem történik meg velem, ami akkor történt, valószínűleg én sem hinnék. Erről az élményről keveset és keveseknek beszéltem, de pár oldalban leírtam, leginkább a fiam számára. Ha érdekel és elolvasnád, szívesen elküldöm neked.

Hosszúra sikerült ez a levél, elég is belőle. 

Gratulálok a könyveidhez, nagy és szép munka volt, élmény volt olvasni őket! Üdvözlettel: Karácsony Ildikó

 

Kedves Bandó! Kiolvastam a "Sosemvolt Toscana"-t. Megrendítő regény. Különösen a betegség felfedezése utáni időszak volt az, amit nehéz szívvel olvastam (én 68-dik, férjem 75-dik évünket tapossuk), de a toszkánai táj leírásának varázsa feloldotta bennem a szorongásaimat. A "Toscana" fejezet utolsó lapjai különösen gyönyörűek! A könyv végéig aztán jó néhány papírzsepit elfogyasztottam. Most kíváncsian várom a folytatást. Abszolut véletlen folytán nem sokkal korábban fejeztem be Juliette Benzoni: „Firenzei lány” négy kötetét, majd Karácsony táján  Dan Brown „Inferno” című könyvét, melyben szintén Firenzébe kalauzol az író. A Google Earth segítségével minden helyszínt felkerestem. Csodálatos utazás! Szeretettel üdvözlöm: Zsuzsa

Kedves Bandó! Ma befejeztem a „Vár rád Toscana”-t. A könyv elején, az unokának írt füzet első lapjait író, a betegség, és a halál közeli tudatával kínlódó Bódog sorainak olvasása rossz érzéseket váltott ki belőlem, s úgy éreztem, hogy kicsit sok az ismétlés is. (Bár abban a lelkiállapotban nem lehet csodálni.) Később, a régi emlékekben elmerült, ízes szögedi nyelvjárásban írt sorokat nagy élvezettel olvastam. A könyv végén Dia Dórához tett látogatásánál a fejezet végén – amikor „Dóra olyat sikoltott, hogy Marci fölsírt a bölcsőben” –  elsírtam magam, s kellett egy kis idő, hogy a Toscanai „utazás” befejező részét el tudjam olvasni. A könyv végében lapuló lemez (kibírtam, hogy nem hallgattam előbb bele) nagy meglepetés volt.  Kétszer hallgattam meg egymás után. Gyönyörű! Gratulálok! Szerető üdvözlettel: Zsuzsa

 

Kedves Bandó!  Húztam az időt, a reagálással, de ma Bódog napján nem teszem tovább. Elsőként gratulálni szeretnék könyvedhez, a Sosemvolt Toscaná-hoz, ami nem mondható szokványosnak. Ha elolvasom a Háború és béke, vagy Nyomorultak, vagy hasonló nem kis kaliberű műveket, akkor sem tudom úgy beleélni magamat, mint a Te könyvedbe. Lassan tudtam olvasni, mert állandóan elkalandoztam, vagy amiatt, hogy honnan van ekkora ismeretanyagod, vagy amiatt, hogy teljesen magamra, illetve környezetemre ismertem. (Első és második házasságom, gyerekeim, rokonaim…) Leírásod is pazar, mert ma már a Google Earth-on követni lehet és élveztem is. De a későbbiekben a lélektani hatás volt az, ami megviselt. Be is vagyok sz@rva mert a sorba állás miatt csak holnap kerülök sorra az urológián, ahova évente azért el szoktam járni, de most csak másfél év után kerülök oda, és nekem is fáj a derekam… Persze bízom benne, hogy nem a jövőmet olvastam könyvedben, és csak Bódogot, Lídiát és Dórát sirattam el, mert be kell valljam, többször elbőgtem magam, persze magamban… Annak ellenére, hogy én úgy szoktam olvasni, hogy közben jegyzetelek, kérdéseket fogalmazok meg, feljegyzem, hogy minek kell utánanéznem stb., de ezzel most nem untatnálak. Láttam Rónai Egonnal készült beszélgetésedet, így a könyved és beszélgetésed alapján büszke vagyok arra, hogy barátomnak tekinthetlek és Te is annak tekintettél személyes ismeretség nélkül is. További sok sikert kívánok munkásságodban, és nagyon sok boldogságot kívánok családi körödben, mert mint írásod is arról szól, hogy egy új életért semmi nem drága! Üdvözlettel: M. Pista

Levelek a gyermekköteteimről                            

 

Kedves András, nemrégiben kaptuk ajándékba a Ringató című kötetét. Egyszerűen remek! Már régóta kerestem egy ilyen verseskötetet, ami egyrészt új, másrészt viszont tovább viszi a régi vonulatot: a versek hosszabbak, értelmesek és szépek, s nem utolsó sorban rímelnek! Köszönet és hála azért, amiért közkinccsé tette. Ajánlom minden gyakorló apukának, anyukának, nagyszülőnek! Czabán Attila

 

Unokám rajong a Bandó mondókákért. Mi csak Bandókáknak hívjuk. Karnagy vagyok, s a verseidet dalolva olvasom. Így lett a Mondd el!-ből gyermekkari mű.

Fiaim verseidet hallgatják esti meseként. Gyakran olvasok nekik Weöres Sándortól. Eddig azt hittem, hogy a Róka, rege, rókára tett reakció jelenti a magas tetszési indexet, de tegnap óta tudom, hogy nem. A Vakondokot tízszer kellett elolvasnom, a kisfiam hangosan kacagott, s ma már kívülről idézgettek.

Teljesen le vagyok nyűgözve a könyveidtől. 8 éves unokám nem szeret olvasni, de amikor ezeket a verseket felolvastam neki, egyből ritmusosan kántált velem.

A művészet egy hídként köti össze az előadót és a közönséget. Te egy gyönyörű szivárványhídon adtad át a verseidet. Német ajkú férjem nem ért magyarul, de mondókáidat hallgatva a magyar nyelv szerelmese lett.

Amit Te művelsz a szépséges magyar nyelvvel, szinte példátlan a gyermekirodalomban. Tamkó Sirató és Weöres méltó utódja vagy, folytatnod kell! Nagy szükség van Rád és az okos, nagyon szerethető verseidre! Boldog ember lehetsz! Mi is részesülünk belőle.

András, vedd tudomásul, hogy költőnek sem vagy rosszabb, mint humoristának! Nem csak gyerekeink kedvence lettél, mi, a szüleik, de még a mi szüleink is imádjuk, imádják a verseidet! Ilyen ritmus-kavalkádra Weöres Sándoron kívül senki sem volt eddig képes. Verseid szinte dalolnak, muzsikusért kiáltanak. Te segítettél abban, hogy az idétlen dedós versikéktől végre eljuthassunk a gyönyörűséges költeményekhez! Köszönjük, és írj még nekünk!

Köszönöm azt az órát, amellyel megajándékozott bennünket. Örömmel hallgattuk verseit, amelyek játékossága, ritmikája elbűvölte gyermekeinket és minket, a szüleiket is. Lenyűgözött az az erő, hit és meggyőződés, amivel munkáját, életét végzi, vezeti. Műsora alatt Pál apostolra gondoltam, aki a meggyőző erejével, szónoki képességével magával ragadta környezetét, de ennek igazi értelmét csak megtérése után kamatoztathatta. Akkortól fogva tudta használni értelmesen és értékesen az Istentől kapott a képességét. Önt ennyiben hasonlítanám hozzá.

 

Tisztelt és kedves Nagy Bandó András úr!

Ez év aug. 22-én, a Savaria Történelmi Karnevál alkalmával, a Főterünkön vásároltunk három könyvet Öntől.

Tegnapra olvastam el a Sosem volt Toscanát. Olvastam, és nem tudtam letenni. Nagyon régen olvastam hasonló témájú könyvet. Sajnos még nem jártam  Firenzében, Siennában, mégis a sorok olvasása közben szemeim elé tárult a város képe, mert olyan apró részletességgel, történeti beszúrásokkal kalauzolt végig, hogy közben dimenziókban láttam és néztem körül a városban.

Bódog gondolatai és életrajza az én gondolataim nagy része is, eddigi élete részben az enyém is, mert a dédnagymamájával kapcsolatos kis szilánkok az én nagyszüleim körülményeire is jellemzőek voltak. A Nyírségben voltam gyermek, „tirpák” voltam, és talán ez halálomig bennem is marad. Hiába élek családom nagy szeretettel hallgatják lányaim (23 és 27 évesen) az én gyermekkori élményeimet is, és ha ott töltjük a karácsonyt, örömmel át is élik a ma már csak nagyon kicsiben megmaradt ünnepi hagyományokat. Ezeket az általam megélt képeket  elevenítette fel újra bennem Bódog a dédi és más falubeli életképeivel. Sokszor letettem a könyvet, felálltam, a tükör elé álltam, belenéztem, és a visszanéző tekintetemben pörögtek a '60-as évek nagyon szegényes körülmények között játszódó gyermekkorom (a régi kis házunk, az udvar, a kert, disznók a karámban, kukorékol a kakas a kerítés tetején, fülsiketítő gágogással követelik a libák, és ágyat rengető hangzavarral követelik már korán a kacsák a reggeli ellátást) barna filmtekercsei.

A temetőben szüleim és nagyszüleim, keresztszüleim sírjánál állva ugyanígy élem és éljük át halottainkkal kapcsolatos korábbi élményeinket, mint Bódog tette azt. Jó volt újra belenézni egy kicsit a filmbe, hálásan köszönöm Bódi!

A 33. oldalon egyetlen, de mégis 25 soros mondatban az élete minden kis apró részlete, része, életérzés és apró kis szösszenet, az élet hangjai válnak halhatóvá és a gondolatok érzékelhetővé. De ezek a hosszú mondatok, felsorolások végig gyakoriak a könyvben, nagyon szerettem. Bennük a felsorolás újabb és újabb képet vetített elém, gyönyörködtem bennük.

Már tudtam a könyv felénél – némi kétségeim mellett –, hogy Bódog elszántsága és akarata teljesül azzal, hogy a kis unokáját még láthatja. De azt a részt könnyek nélkül képtelen voltam olvasni, mert annyira benne voltam Bódog haláltusájában, és annyira küzdöttem vele együtt, hogy tíz órára odaérjen a lánya, és még átélje azt a másodpercet, hogy élő tekintetével átölelhesse unokáját, akiért végig küzdötte ezt a három hónapot. Az utolsó oldalaknál már családomat kirekesztve, a hálószobánk ajtaját becsukva, könnyek, orrfújás, szipogás közepette haltam meg én is egy kicsit Bódoggal.

Drága Művész Úr! Hálát adok a jó Istennek, hogy találkozhattunk Önnel és hálás vagyok Önnek ezért a gyönyörű könyvért.

Nagyon jó egészséget kívánok Önnek és kedves családjának, várom újabb és újabb könyveit. Isten áldja meg! Ui.: még egyszer nagyon köszönöm!

Tisztelettel: Ignéczi János, Szombathely, 2014. október. 23.

 

Az a bizonyos 33. oldal:

 

„Bódog csak ült, kezeit szorosan az arcára tapasztva, és hagyta, hogy ezerfelé cikázzanak a gondolatai, hogy képek százai villanjanak elé, hogy hangok hasítsanak a fülébe, hogy lepörögjön, egyre csak pörögjön előtte minden, ami az életéből elé került, fölidéződött. Minden, amit emlékként őrzött, minden, ami fontos volt, és ami nem, válogatás nélkül, fölrúgva az időrendet, hogy együtt villózzon a régmúlt és a tegnap, a közelmúlt és a régen feledett, a ma és a hajdan volt, egyfajta rendezetlen, kusza kaleidoszkóppá torzulva, hol színtelenül és fénytelenül, hol pedig pompázó, tarka kavalkádot rajzolva elé, gyermeksírással, régről ismert hangokkal, ezerszer ismételt szavakkal, egykor hallott mondatokkal, szülők intelmeivel, nagyszülők bölcs mosolyával, folyók hömpölygésével és örvényeivel, kikötött ladik ringatózásával, megakasztott ponty vergődésével, fagyos hóban baktató vének csizmáinak csikordulásával, kandalló tüzének ropogásával, akácvirágon gyűjtögető méhek dongásával, szitakötők cikázásával, pillangók libbenésével, őszi ruhát öltött platánossal, eget szántó vadludakkal, reccsenő jégtáblákkal, hópelyheket kavaró hideg széllel, pipacstól vöröslő réttel, aranysárga búzatáblákkal, fejüket égre emelő napraforgókkal, fölé boltozódó erdő lombjaival, az ágak között átszurkáló napsugárral, hideg szél hátán érkező félelmetes viharral, eget kormozó felhőkkel, villámlással, égzengéssel, felhőszakadással, könnyekkel…”